Hírek és események

Most már biztos! Kiadós havazás várható, az ország ezen része nemsokára fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS:

EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS:

Ma folytatódik az esős, borús időjárás, bár észak, északnyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodik, felszakadozik a felhőzet, többfelé várható eső, zápor. Hétfőn a legmagasabb északi, északnyugati hegycsúcsokon a csapadék akár hóvá is válhat. Délutántól az ország nagy részében eláll majd az eső, ám helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. A hajnali 0 és 8 fokról 7 és 12 fok közé emelkedik a hőmérséklet – írja a Bors.
Az előttünk álló éjszakán a magasban megkezdődik a fagyos levegő beáramlása, miközben délnyugat felől egy kisebb csapadéktömb érkezik, mely napközben már inkább csak délen és nyugaton okozhat esőt. Legnagyobb eséllyel nyugaton eshet nagy területen jelentős mennyiségű, akár 10-20mm-t elérő csapadék, de egy összeáramlás mentén az országban lokálisan többfelé előfordulhat nagyobb adag eső.

Mivel a magasban fagyni fog, elsősorban hajnalban eleinte az Északi-középhegységben és a Kőszegi-hegységben átválthat az eső hóba, havas esőbe. Legtovább az Alpokalján van erre esély, ott kis szerencsével lepelnyi hó is hullhat.

Kedden többnyire napos, gomolyfelhős időre van kilátás csapadék nélkül. Reggel ködfoltok előfordulhatnak, amelyek délelőtt megszűnnek.

Borzalmasan hideg tél vár ránk! ITT NAGY 4 HÓNAPOS előrejelezés : NOVEMBERRE, DECEMBERRE, JANUÁRRA, FEBRUÁRRA!

A HIRTELEN FAGY MÉG NOVEMBERBEN MEGÉRKEZIK

A numerológus szerint a nagy fagy november végén érkezik, és eltart december 30-ig. A december faggyal indít, 2-án és 3-án enyhülni fog az idő, 5-én jó időre számíthatunk, de hideg lesz, 6-án, 7-én és 8-án érkezik a hó. 9-én felhős lesz az idő, 10-én és 11-én nagyon hideg lesz, 12-én erős szélviharra kell számítani, 13-án, 14-én és 15-én lesz részünk szélben, fagyban és egy kis melegben is.

 

VIHAR ÉS FAGY, MÉG KARÁCSONYKOR IS

Ezután készüljünk a legrosszabbra! Viharos, nehéz időjárásban lesz részünk. Karácsonykor és Szilveszterkor sem számíthatunk másra. December 17-én sok hó esik.
December 18-án viharra és sok hóra kell felkészülnünk, ezt három napos faggyal fűszerezik meg az égiek, de a legnagyobb fagyra 20-a és 25-e között kell számítani. December 27, 28 és 29 sok hóval érkezik, 30-án és Szilveszter napján jobb időre számíthatunk.

JANUÁRBAN JELENTŐS HÓESÉS

Január 1-én és 2-án tiszta lesz az ég, 3-tól 5-ig fagyra, havas esőre kell számítani. Január 6-a kemény faggyal érkezik, ami az egész hónapban kitart.

Január 18-án és 19-én masszív hóesésre kell számítani, 20-a, 21-e, 22-e és 23-a intenzív hideggel érkezik, szélben is részünk lesz, 24-én ismét hó és szél köszönt ránk, 26-tól 31-ig kemény fagyban lesz részünk.

FEBRUÁRBAN TOVÁBBI KEMÉNY HAVAZÁSOKRA

Február 1-e és 5-e között fagyra, de tiszta időre számíthatunk, 6-ától 8-ig hóra és szélre kell számítani, 9- és 12-e között megenyhül az idő, 13-án és 14-én felmelegszik az időjárás, majd február 15-én és 16-án visszatér a hó, a fagy pedig egész 29-ig kitart.

MÁRCIUSBAN IS HAVAZNI FOG

Az idei tél belecsúszik a tavaszba. Március 6-án és 7-én visszatér a fagy és a szél, 11-én, 16-án és 17-én erős szélre kell számítani. Március 18-án és 19-én szélviharra és hóra számíthatunk, március 21-e után végre megérkezik az igazi tavasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük