A vadászat nem akkor kezdődik, amikor az ember kilép az erdőbe – sokkal korábban. Már a készülődés pillanatai megnyitják….
azt a csendes, bensőséges világot, ahol a természet iránti tisztelet és az izgalom egyszerre van jelen. Amikor a vadász felhúzza a csizmát, megigazítja a kalapot, vállára veszi a puskát, valójában már kapcsolatba lép az erdővel.
Ezekben a percekben végigjárja gondolatban az ismerős ösvényeket, elképzeli, merre jár majd a vad, hogyan fúj a szél, hogyan ébred a hajnal. A vadászat lényege nem csupán a zsákmány, hanem a természethez való közeledés, a figyelem, a türelem és a tisztelet. A készülődés csendje összeköt a természettel – és mire az első lépést megteszi az erdő avarában, a vadász szíve már régen odabent jár.
Ahogy közeledik a hajnal, a levegő hűvös párája körülöleli, s minden nesz, minden rezdülés értelmet kap. A vadász megtanul hallgatni – nemcsak a természet hangjaira, hanem a saját belső csöndjére is. Minden pillanatban ott a várakozás, a tisztelet, s a belátás, hogy ő is csak része az erdő rendjének, nem ura annak.
A nap első sugarai áttörnek a lombok között, s a fényben megcsillan az élet folytonossága. A vadászat ekkor már nem tevékenység, hanem állapot: együtt létezés a természettel, ahol a mozdulat, a lélegzet, a pillantás mind-mind egy ritmusra hangolódik az erdővel.
És amikor végül hazatér, a vadász nemcsak élményekkel, hanem belső békével is gazdagabb lesz. Mert a vadászat igazi ajándéka nem a trófea, hanem az a csend, az a harmónia, amit az erdő ölelésében talált meg – újra és újra.
A videóért külön köszönet Kárpáti Zoltánnak